Reinkarnáció és a karma
Reinkarnáció és karma
A karma fogalma elválaszthatatlan volt az ÚJJÁSZÜLETÉS vagy REINKARNÁCIÓ fogalmától. Habár a reinkarnáció fogalmát a késő XVII. században bevezették az európai okkultizmusba, a Franciscus van Helmont által Ragley-ben (Worcestershire) alapított rózsakeresztes iskolában a nem-ezoterikus körökben nem hirdették széles körben. Most első alkalommal a reinkarnáció törvényei (legalábbis a szövegbe foglalt törvények a Keleten, és túlnyomó részben a hindu irodalomban) nyilvánossá váltak a hozzáférhető irodalomban. Blavatsky egyike volt azon első ezoterikusoknak, akik rámutattak, hogy a közelgő XX. században egyre több ember fog úgy megszületni, hogy határozott emlékei lesznek előző életeiről. Ez a felfogás mély befolyással kell, hogy legyen az ilyen emberek moralitására.
Blavatsky a hindu kronológiát alkalmazta, és fenntartotta, hogy az egyéni emberi lét megtestesülő egoja megtapasztalta az újjászületést és a halált, rendkívül hosszú periódusokon, kultúrákon és civilizációkon keresztül, amelyek teljesen elvesztek az exoterikus történelem számára. Az ilyen civilizációk közt, amelyek visszanyúltak egy Indus völgyi civilizációkon túli ókorba, mint LEMURIA (a mai Csendes-óceán helyén) és ATLANTISZ (a mai Atlanti-óceán helyén) kontinense.
A reinkarnáció korai rózsakeresztes nézetének egy érdekes eleme (a nagy alkimista, van Helmont vetette fel, és olyan modern okkultisták vették át, mint Rudolf Steiner), hogy az emberi ego a férfi és a női testben felváltva testesül meg. Ezzel szemben Spencer Lewis, a Rózsakeresztes Rend Észak- és Dél-Amerikáért egykori imperátora fenntartotta, hogy a SZEMÉLYISÉG (a megtestesülő ego vagy egyéniség) csupán alkalmanként lép a különböző nemű testbe. Valamennyi modern rózsakeresztest egységbe forrasztotta az a hit, hogy a lélek nem VÁNDOROL – vagyis az alacsonyabb rendű állatok testébe lép bele.
A reinkarnáció mögötti még kifinomultabb elméletek felismerik, hogy amit internalizáltak az egyik megtestesülésben, az externalizált lesz a következőben. Például egy erkölcstelen életnek – azaz egy olyan életnek, amelyben a lélek belső tevékenysége valahogy eltorzult bűncselekmény, becstelenség stb. révén – következménye lesz a későbbi életben, ahol a külső forma torzulni fog. Másrészt egy olyan életnek, amely kimerült a belső erkölcsi közdelemben, és a belső szépség vagy művészi tehetség gyakorlásában, a későbbi életben olyan élmény lesz a következménye, amelyben a fizikai testi forma szép és vonzó lesz. Ahogy az életek haladnak előre, a belsőből külső lesz. Egy ilyen hit keretén belül látjuk azt a reinkarnációt, amelyben egyesült a karma, a megtorlás törvénye.
A reinkarnáció elméletének egyik aspektusa, amit nem mindig vesznek figyelembe a népszerű irodalomban, az a tény, hogy a földi életek viszonylag rövidek azokhoz az időkhöz képest, amiket a szellemvilágban töltöttek két élet között. Blavatsky a nem anyagi világokat KAMALOCA-nak és DEVACHAN-nak nevezte, az előbbi lét az a szellemi állapot, amely azonos a purgatóriummal, és az utóbbi lét az a szellemi állapot, amely azonos a mennyel.
Blavatsky követője, Annie Besant kísérletet tett arra, hogy egy viszonylag egyszerű formában bemutassa tanára karmáról vallott nézetét, és még egy könyvet is kiadott, amelyben feltárt néhányat a lényegesebb életek közül, amiket maga tapasztalt meg. A legfigyelemreméltóbb ezek közül az, amit az eretnek Giordano Brunoként élt át, akit 1600-ban Rómában máglyán megégettek. Besant megjegyezte, hogy az ismételt gondolatok egyvalaki életében eltérő hajlamokat idéznek elő egy későbbi életben. A szándék, hogy megtegyen bizonyos dolgokat, át fogja fordítani magát egy képességbe, hogy megtegye ezeket a dolgokat egy későbbi életében. Mivel ami eretnekségnek számított a XVI. században, az nem volt többé eretnek a XX. században, lehetőséget biztosított számára, hogy részt vegyen a világegyetem új víziójának megfogalmazásában, anélkül, hogy ki lenne téve az egyház büntetésének.
Egy másik teozófusra, Rudolf Steinerre maradt, hogy megállapítsa a reinkarnáció törvényeit oly módon, hogy azonnal elérhető legyen a modern gondolkodás számára. Steiner utalt arra, hogy a karma egy teremtő, formáló erő, amelynek révén a lélek értesül a feladatokról, és megvalósítja életcéljait, a hatalmas szellemi erők támogatásával. Ebben a munkában az individuális emberre állandóan vigyáz személyes őrangyala.
A teozófia befolyása új irányt kapott, amikor Steiner 1912-ben kilépett a társaságból. Ebben az évben Steiner részt vett egy új társaság megalakulásában, amely tudatosan szándékozott orvosolni a hiányosságokat, amiket ő a teozófiában észlelt. Ő és követői megkísérelték, hogy kiszélesítsék és megreformálják a teozófiai szemléletmódot, egyesítve azt az ezoterikus kereszténység új víziójával, és egy új alkotó ihlettel, amely felölelte a művészetet, az irodalmat, a táncot és a zenét. Ezek között a legfontosabb célkitűzések között volt az, hogy újrafogalmazzák a nevelés célját, mint művészi jellegű tevékenységet a saját jogán. Ezt az új mozgalmat ANTROPOZÓFIÁ-nak nevezték.
Kétségtelen, hogy az antropozófia a modern ezoterikus mozgalmak közül a leghatásosabb, támogatva az okkult hagyomány jelentőségteljes folytatását. Tagjai igyekeznek felvázolni örökségüket a rózsakeresztes gondolkodás áramában, amely a XV. század óta szétterjedt az európai okkult világban. Az antropozófia azonban számos elemét jórészt a keleti gondolatok beáramlásának köszönheti – ami érthető, mivel eredete a teozófiában gyökerezik.
Az antropozófia a hasonló gondolkodású emberek társasága, olyan meggyőződésekkel, amelyek a Steiner által kifejlesztett SZELLEMTUDOMÁNY-ból erednek. Steiner írásainak és előadásainak öröksége lefektette az alapot az ezotericizmus termékeny áramlatának új felbecsüléséhez, amely az európai okkultizmus gerincét alkotja. Az antropozófia nem vallás, mindazonáltal híveinek hitrendszerébe belefűzött rejtett bölcsesség mély tudatossága a kereszténység mögött, egy olyan irányzatban, amely EZOTERIKUS KERESZTÉNYSÉG-ként ismert. Talán egyedülálló módon a jelenlegi korban ez a keresztény ihlet harmonikusan egyesült a reinkarnáció valóságának élő tudatosságával.
Teozófiai reformprogramjának részeként Rudolf Steiner utalásokat hagyott a kutatáshoz, amely lehetővé tette követői számára, hogy felfedjék az okkult tanban rejlő számos titkot, az ókori hiedelmek új megbecsülését eredményezve. Például Steiner nézete a világegyetemről egy új kozmológia fejlődését eredményezte, amely az asztrológia formájában jutott kifejezésre, amelyet olykor ASZTROZÓFIÁ-nak neveztek, amely inkább heliocentrikus (napközpontú, mint geocentrikus (földközpontú). Az asztrozófusok gyakran használnak horoszkópokat, amik fogamzáskor kapcsolatban állnak a kozmikus alakzattal, ezt SZÜLETÉS ELŐTTI ÁBRÁ-nak (vagy olykor FOGAMZÁSI ÁBRÁ-nak), valamint HALÁLOZÁSI ÁBRÁ-nak nevezik – mindkettő lényeges a reinkarnáció fogalmának keretén belül.