Mágia

– emlékeznek meg róla halálának évfordulóján. De ennek ellenére nálunk erről a híres emberről nem sok írás jelent meg: ezért aztán kevesen tudják, hogy Lévi költő, avatott kritikus, filozófus és jós volt. Az általa kitalált és használt álneve jelzi őszinte kapcsolatát a hagyományos kabbala iránt; ugyanis polgári neve héber fordítást takar és teljes egészében így hangzik: Eliphas Lévi Zahed. Alig ismert, hogy Lévi mennyire befolyásolta a francia forradalmat és mennyi kiváló szellem lehet neki hálás kellő időben jött inspirációiért. Mivel a francia művészetek hosszú ideig hatással voltak az európai és amerikai kultúrára, csak nehezen ellenőrizhető, hogy meddig nyúlik az árnyéka ennek a kiváló embernek. A tömeg utálhatta, kinevethette, de mégis olvasták műveit és ismerték kortársait, követői újra felfedezték tudatát vagy tudatalattiját: ilyenek voltak Gérard de Nerval, Victor Hugo, Arthur Rimbaud, J. K. Huysmans, Apollinaire, Paul Valéry és a szürrealisták, élükön Bretonnal; ők mindannyian – akár beismerik, akár hallgatnak róla – örökre megjegyezték a nevét. Amikor Breton önkéntelenül felsorolja a szürrealistákat, azt mondja, hogy Constant abbé szürrealista a politikában. Ez a különleges jellemzés láthatóan Lévi monarchizmusához kapcsolódott, mégpedig oly módon, ahogy az állam és az egyház problémáit akarta megoldani; elmondható, hogy a „következő év politikai előrejelzéseit illetően" tévedett, de megmutatkozik jósnak ott, ahol napjaink eseményeiről van szó. Látta a manapság minket fenyegető összes veszélyt, legyen szó akár az emberiség tevékenysége által a Föld élő környezetének károsításáról, akár a tudomány lelkiismeretlen kiaknázásának negatív hatásairól. Számos írásában jelen vannak a jövő látomásai, melyek – összegyűjtve és osztályozva – egy modern apokalipszis képét festik le.
Eliphas Lévi sokat és jól írt; több mint kétszáz írás jelent meg a neve vagy később az álneve alatt. Sok okkultista merített ezekből az írásokból anélkül, hogy utalt volna a forrásanyagra; H. P. Blavatsky egész bekezdéseket vett át Titkos tanítás című művébe, tőle merít (Morals and Dogma of the AASR című könyvében) Albert Pike generális, amerikai ezoterikus és a beavatás magas fokozatának legjelentősebb szabadkőművese, sőt, mondatait megtaláljuk T. Lobsang Rampa műveiben is; tisztelte és csodálta őt a kitűnő ezoterikus író Bulwer-Lytton, valamint a szabadkőművesség és az okkultizmus történetének kutatója Jean-Marie Ragon is… Mindazonáltal Lévi, ez a „kiugrott papnövendék", nem fogadta el senki befolyását, tántoríthatatlanul ment a maga útján és maga döntött cselekedeteiről, barátairól és hajlandóságáról anélkül, hogy képes lett volna alávetni magát a "titkos társaságok" kiválasztási szabályainak.
Spedalieri báró levelében (119 sz.) így ír a szent Eliphasról: „Csak nagyon kevés örömteli dolgot mondok el róla. Ráadásul a megbocsáthatatlan őrületről énekel és komponál énekeket, zajosan fütyül nádból készült flótáján, rendíthetetlen hidegvérrel asszisztál a bábszínházban és az utcákon nyilvánosan gyönyörű léggömböket ereget a legneveletlenebb és legmocskosabb gyerekek körében. Rendelkezik Rabelais szatirikus, javíthatatlan stílusával, és ha mindez megfelelő lenne is a jó öreg költőnek, mégiscsak hozzá kell tenni, hogy ez kevéssé szolgál nagy méltóságára és magasztos tekintélyére annak, amit szentnek nevezünk."
A legenda arról szól, hogy maga Lévi kiadta magát a hasonlóképpen gondolkodó és független Rabelaise reinkarnációjának: tehát nagyfokú méltósága (és sokszor elegáns stílusa) mellett sajátos humorral is rendelkezett.

Ez a csodálatraméltó ember katolikus pap akart lenni, de féktelen jelleme és különös nézetei előidézték, hogy, amint erről R. H. Laars (Dr. R. Himmel), Lévi életrajzírója beszámol, elhagyja tanulmányait; ráadásul állítólag ki kellett lépnie a katolikus egyházból; ennek állítása azonban nem nyert igazolást. Lévi Saint-Sulpice kollégiumában tanult, és már ekkor képes volt lekötni a nyilvánosság figyelmét. Ráadásul kétszer bebörtönözték, először a Biblia és szabadság című írásáért, másodszor pedig Isten Anyja című értekezéséért, ami a példátlan összefüggések és az „otromba tévedések" miatt a közvéleményben felháborodást keltett. Mint fiatal abbé egyik egyházmegyétől a másikig kóborolt, a Szent Pelágium egyik szemináriumáról a Szent Pelágium másik szemináriumára járt. Kellemetlen papnövendék volt, mindazonáltal haláláig együtt érzett velük. Nicolas-Josef Spedalier bárónak küldött leveleiben (14. levél) így ír az egyházhoz való viszonyáról: „Amikor az én anyám erőtlen és beteg, akkor vajon kevésbé az én anyám?" Jézusról meggyőződéssel mondja, hogy sohasem vált külön a Zsinagógáktól (180. levél). Nyilvánvalóan igaza van Ágnes és Reinhold Kleinnek, amikor a Beavató levelek a magas mágiába és a számok misztikájába (Spedalieri bárónak írt levelek) német nyelvű kiadás előszavában ezt írják: „Az, hogy a katolikus egyház a könyveit (Léviről van szó) mint valami extravagáns kritikai észrevételt – szó szerint nem mellőzte – nem sorolta be a tiltott könyvek közé, azt a szilárd meggyőződést kelti bennünk, hogy sohasem hagyta ott az egyházat."

Lévit végzetszerűen vonzották a nők. Először egy fiatal lányba szeretett bele, majd belehabarodott az akkoriban eléggé híres Flora Tristánba, és az egyházi hivatalok számára nem maradt más hátra, mint vezeklésre ítélni. Salembe, egy bencés apátsága száműzték, ahol az L’Univers újság hírei alapján egy Freren-Venillota nevű nőszemély ölelő karjaiban lehelte ki lelkét. Természetesen, ez ismételten egyike volt Rabelais tréfáinak. Eleven és egészséges volt, újra meg újra érdeklődést mutatott a női nem iránt. 1848-ban, a forradalom vihara idején beleszeretet egy fiatal apácanövendékbe és feleségül vette. Ez a házassága később felbomlott. A házastársi kapcsolatból gyermeke született, akit Lévi, erről ő maga ír, egy nap újraélesztett, mivel annak szívdobogása leállt; ezt a tettét a már említett, mindeddig teljes egészében ki nem adott levelezésének kilencedik füzetében írja le. Jóllehet, a Lévi által alkalmazott újraélesztési módszerek, mint például a szájba lélegzés, ma már általánosak az orvostudományban, ebben a csodatételben azonban nagyobb részt tulajdonított a Szűz Mária segítségének. Egyik levelében megjegyzi: „Emlékezzetek arra, hogy nem úgy hiszek a csodákban mint azt a tömeg gondolja; azonban hasonló esetekben mégiscsak vannak olyan dolgok, amelyek túllépnek az emberi elmén." A megmentett gyermek azonban nem volt hosszú létre ítélve, hiszen nem sokkal később meghalt.
Lévi már a szemináriumokon is tanulmányozta a nem túlzottan kellemes szerzőket mint Postelt, Agrippa von Nettesheimet, Trithemiust és a többieket. Ezek a férfiak, akik gondolkodását formálták, nemcsak a mágiához vezették el, hanem mindenekelőtt a héber kabalához is, melyről oly sokat írt, és amely alapját szolgálta elméleti és gyakorlati mágiájának. Lévit tartják a legtermékenyebb okkultista írónak (az okkultizmus szó először az ő használatában bukkan fel), mindemellett számos prózát és verset is írt. Hogy eltartsa magát, érvényre juttatta nem elhanyagolható festőművészi tehetségét: a francia belügyminiszter és néhány templom egyenes tiltása ellenére egész sor egyházi témájú festményt készített. Festőbarátai műtermében vörös festősapkában repkedett, ráadásul valamennyi ideig mint etruszk vázák restaurátora tevékenykedett. Azután, hogy fiatal felesége elhagyta, megkomolyodott – és egészen élete végéig egyetlen küldetésének szentelte magát: felvette az Eliphas Lévi nevet és csakis a kabbalával és a mágiával kezdett el foglalkozni. Noha jeles teoretikus volt, hosszú ideig tartózkodott a gyakorlati kísérletezéstől.

Végül 1854-ben megidézett két szellemet, Jánosét és Jehosuáét. Jehosua leleplezte számára a jövő titkát, míg János átadott neki egy pentagrammát, aminek egyik oldalán egy galamb, míg a másik oldalán egy tűznyelvvel körülölelt M betű volt.
Jellemző rá, hogy a mágia mélyenszántó tanulmányozása és gyakorlása ellenére sem lett tagja egyik titkos társaságnak sem; mindazonáltal 1861. 03. 14-én tagjai közé fogadta a Rose du parfait silence (Tökéletes Hallgatás Rózsája) Nagy Kelet testvéri szabadkőműves páholy. Befogadásánál sok testvére is jelen volt, akikhez a mester a következő szavakat intézte, megdöbbentő: "Most elhozom nektek az elveszett hagyományokat, jegyeitek és emblémáitok valódi jelentését, és ezen felül megismertetlek titeket a szabadkőművesség céljával..." Néhány hónappal később, augusztus 12-én, mesteri fokozatot ért el. 1861-től származnak az első, báró Spedalierinek írt beavató levelek (10. 24); az első kettőben Lévi „tisztelt úrnak", a harmadik levélben „tisztelt és kedves tanítványnak", a negyedikben már „testvérnek és barátnak", a tizenharmadik levéltől kezdve pedig „testvérnek" és „barátnak" nevezi, ami megszokott dolog a szabadkőműves levelezésben. Később, 1861. 12. 03-án, Lévi meglátogatta Párizsban Kenneth Mackenzie-t, a SRIA (Societas Rosicrucian in Anglia) követét. Ez egy olyan társaság, mely csupán a harmadik fokozattól fogad be szabadkőműveseket. Ebben az évben lett Bulwer-Lytton író, Lévi barátja a társaság nagymestere, akivel 1854-ben ismerkedett össze Londonban; ehhez kapcsolódik egy ismeretlen nőről szóló történet, aki magas rangú nemesi családból származott. Általános vélekedés szerint a SRIA ezen ismeretlen tagja magas szinten beavatott volt; összejöveteleikről Lévi az idézések sorrendjében ír, melyekre felszólította őt és ami lehetővé tette Lévi számára saját oratóriumának végrehajtását (lásd. Tegyük hozzá, hogy meg nem erősített hírek szerint Lévi egy másik titkos társaság tagja is volt, mégpedig a Fratres Lucisé. Székfoglaló beszédében: L’Etoile flamboyante (Hulló csillag) hasonló nyomatékossággal szólt az egyház és a szabadkőművesek közötti megbékélésről, mint másutt az összes keresztény egyház ismételt egy általános egységbe történő egyesüléséről, valamint a zsidóság és a kereszténység egyesüléséről, ami Európa javát szolgálná. Mindemellett azonban semmiképpen sem kívánt valamely társaság „funkcionáriusa" lenni; független gondolkodásmódja, mely őt egy pillanatra sem hagyta el, egy idő után a szabadkőművesek rendjéből történő kilépésre késztette, melyhez nyilvánvalóan hozzájárult a pápa által kihirdetett szabadkőművesek egyházból történő kiközösítése. Lévi – hogyan másképp – megmaradt a katolicizmus oldalán.
Minden viszálykodás és katolikus kutatásai ellenére, Lévit magával ragadta az akkoriban divatos mágia iránti érdeklődés; hozzá fordultak a hermetizmus iránt komolyan érdeklődők és arra kérték, hogy legyen a tanítójuk. A fennmaradt levelezés arról tanúskodik, hogy Eliphas Lévi egész sok tanítvánnyal rendelkezett, akik azonban inkább az írott anyagot tanulmányozták, mintsem az előadásokból merítettek tudást. Hozzájuk tartozott a már említett Spedalieri báró és Desbarolles, aki a Les Mystéres de la Main című könyvben tovább fejlesztette Lévi sebészeti ismereteit.
Laars többek között emlékeztet arra, hogy Lévi tanítványa volt Papus (Dr. Gérard Analect Vincent Encausse) is, aki kiváló francia okkultista hírében állt, és aki megszerezte a mester halál utáni fényképét; ez képtelenség, hiszen Papus akkor még csak hét éves volt. Más dolog azonban, hogy maga Papus Lévi szellemi tanítványának tartotta magát. Vitathatatlan, hogy miután Lévi meghalt, hatása megerősödött a létrejövő titkos társaságokban. Ennek bizonyítéka az A. P. Sinnettnek írt levele (1882-ben), aki egyike volt a Mahatma Kut Humi teozófikus mozgalom inspirátorának: „Hogy titeket még jobban kiengeszteljelek Eliphassal, elküldöm nektek néhány olyan kéziratát, melyek soha nem kerültek nyilvánosságra. E kéziratok szép kézírással, olvashatóan íródtak és megjegyzéseimmel kísértek. Semmi jobb kulccsal nem szolgálhatok a kabbalisztikus misztériumok megfejtését illetően." Egyébként hat évvel Lévi halála után ugyanez a Kut Humi a következőt írta A. O. Hume-nek: „Ezen iskolák (ezoterikusak) legnagyobb és legígéretesebb próbálkozása talán húsz évvel ezelőtt Londonban meghiúsult. Ez a gyakorlati mágikus tanok iskolája volt, mely Club néven keresett fedezéket, amit Lord Lytton atya vezetésével egy tucat lelkes ember alapított meg. Ő gyűjtötte egybe a meszmerizmus és a ceremoniális mágia Eliphas Lévihez, Regazzonihoz és a kopt Zergvan Beyhez hasonló leglelkesebb és legkezdeményezőbb, valamint leghaladóbb kutatóit. Azonban London ártalmas klímája miatt a Club csakhamar megszűnt." Mindkét levélből kitűnik, hogy Lévi olyan személyiség volt, akivel a mágusok nemzetközi köreiben számoltak, és hogy valamikor 1861 környékén valóban tagja volt Lytton londoni Clubjának. Ráadásul az is igazolást nyert, hogy Lévi kéziratai néhány kitűnő férfiú birtokába kerültek, akik jelentősen befolyásolták a Teozófiai Társulat tevékenységét. Sokan úgy beszéltek Léviről mint aki egyike volt a legelmélyültebb metafizikusoknak: „Tudom, hogy eljött egyszer az, ami után Eliphas Lévi áhítozott: mindkét világ nagy akkordjának megvalósítása; és amikor erre rátalált, elég erővel rendelkezett annak realizálására… De rajta kívül közülünk ki lenne képes feladni minden tiszteletet, aranyat és örömöt, amikor elmondta utolsó szavát és mint az utcák koldusa virágot árul a fiatal pároknak?"
Az írók és filozófusok tanácsára az irodalom kritikusai és kutatói csak nemrég kezdtek érdeklődni Eliphas Lévi sokoldalú és közvetítő hatása iránt; Auguste Viatte Victor Hugo és az illuminátusok kora című munkájában (lásd André Breton 17 Arkánum) hasonlóságot keres Eliphas Lévi Lucifer képe (A magas mágia dogmája és rituáléjában és a Szabadság végrendeletében, mely 1845-ben került kiadásra nyomtatott formában) és Hugo Sátánok halála című egyik utolsó verse között: idézzük Breton szövegét: „Hasonlóképpen, mint Victor Hugonál," írja Viatte, „Constant abbé esetében is a kezdetektől fogva tanúi vagyunk az angyal bukásának, aki születésekor megtagadta a rabszolgaságot", és aki a sötétségbe magával rántotta „dicsőségének napsugáresőjét és a vonzerők csillagait": azonban Lucifer, az elkárhozott intelligencia megtermékenyít két nővért, a Költészetet és Szabadságot „és a szerelem szelleme átveszi azok vonásait, hogy uralma alá hajtsa és megváltsa az ellenszegülő angyalt." Ebből a túlságosan hirtelen és érdektelen leírásból semmiképpen sem lehet megítélni (annak számára, aki kedveli a szélsőségeket, elfogadhatóbb lesz a szóbeli önmegtartóztatás) annak nagyságát, amit az ilyen epizódoknak Hugo látomásszerű adománya kölcsönöz, és amelyről különösképpen a Szabadság angyalának megteremtése tanúskodik: „A fehér tollból megszületett a Szabadság angyala, aki bukása során elvesztette Lucifert, behatol a sötétségbe; a csillag, amit a homlokán visel, megnagyobbodik, belőle először meteor, majd üstökös és hajnalpír lesz."
Zárszavában Breton megjegyzi, hogy a fény megteremtője maga az ellenszegülés; ez azonban már maguknak a szürrealistáknak a fegyvertárába tartozik.

A Vörös fény című írásában Breton a bűbáj címszó alatt ezt írja: „Attól kezdve, amikor e sorok leírásra kerültek, ebben az irányban (Gérard Nerval, majd később Arthur Rimbaud ezoterikus doktrínái hatásának vizsgálata) nagy előrelépés történt, ami a Rimbaud szimbolikája című műben mint kiváló publikáció maradt fenn. Ez a könyv definitíven megállapítja, hogy Eliphas Lévi hatása, aki, amint erre Viatte rámutatott, oly erősen befolyásolta Victor Hugo fejlődését, nem kisebb hatással volt Rimbaud művére is." Ugyanebben a publikációban Breton kijelenti, hogy ennek a könyvnek a szerzője, egy fiatal jezsuita, a neki szegezett magasztos kérdésre, mely szerint lehetséges-e kapcsolat a megnevezett szerző személyiségek és Constant abbé, alias Eliphas Lévi művei között, ezt válaszolta: „Határtalanul kiterjedt kérdést tesztek fel nekem: Még tovább kell keresni? Úgy vélem, hogy igen. Fourier és Lévi ahhoz a széles gondolkodásmódbeli áramlathoz tartozik, amelyet figyelemmel kísérhettek a Zohartól kezdve, és amely a XVIII. és XIX. századi illuminátus jellegű iskolákban terjedt el. Alapjaira az idealisztikus rendszerekben akadunk rá, valamint Goethénél és nagyobbrészt azoknál, akik elutasítják a világ egyesítésének eszményét matematikai identitással."
Valójában Eliphas Lévi a régi korok gondolatainak hatalmas tárolója és csodálatraméltó metafizikája egyfajta katalizátorrá válik, ami szükséges annak megvalósításához. Lévi missziója még egyáltalán nem ért véget. Éppen ellenkezőleg, el kell ismernünk, hogy mindennemű fenntartás ellenére, amit néhány következtetésével szemben támaszthatunk, az általa hirdetett
dogma élő marad, és hogy a számunkra előrelátóan közölt figyelmeztetések napról napra egyre nagyobb aktualitást nyernek.

Nem sokkal halála előtt Lévi megírta A katekizmus mértéke című, az emberiséghez intézett végrendeletét. Ebben a következőket írja: „Az örök éjszakáról szóló álom csupán szívünk múlandó vaksága. Mindenütt fénylő ragyogás hull alá és a mennyei testek fénye hasonló, mint a szellemek fénye. Az általunk figyelemmel kísért fény látható más lények által is, az egyik szférától a másikig áramló zene túlságosan is gyönyörű fülünknek, végtelen ének hallatszik, és a végtelen válaszol neki:...Bátran igent mondunk az életre és nem hiszünk a halálban!...Ha ránk mosolyog a szerencse, akkor használjuk ki szeszélyeit anélkül, hogy számolnánk a holnappal. Hagyjuk megszűnni az igazságtalanságot, gondoljuk más dolgokra. Semmin se csodálkozzunk és szenvedéseinkkel senkit se terheljünk. Ne igyekezzünk kinyitni a vakok szemét; inkább csak támaszt, botot adjunk nekik. Ne lássuk el tanácsokkal a bolondokat, adjunk nekik inkább csengettyűket. Ne akarjuk a dicsőséget, hiszen az összes dicsőség kereszt vagy pellengér. Elégedjünk meg az igazak sorsával és meneküljünk az ostobák elől csakúgy, mint a szégyen elől… Mindenekelőtt azonban szeressünk… Nem a közönséges tömeg számára írtam műveimet, hanem türelmes hallgatóim, a nemes és szent asszonyok részére, akik tisztelnek engem, és barátaim nem kicsiny köre számára, akiket Isten óvjon a bánattól, amire egyébként nem lenne orvosság, és mindenfajta szélsőséges örömtől. Áldja meg minden cselekedetüket és óvja meg őket azoktól, akik túlzottan szeretik. Befejezem életművemet, annak végén szívélyesen üdvözletem küldöm a Rózsa és Kereszt Testvéreinek: Mélységes béke, testvéreim!"
Ezzel az üdvözlettel, mely Jézus Béke legyen veletek! módosulása és a katharok, valamint a rózsakeresztesek szívélyes kívánsága, elbúcsúzott tőlünk az, aki visszatér hozzánk: a békeszerető férfi.
 

A Hermit Könyvkiadó ezzel az oldallal szeretne adózni Eliphas Lévi emlékének.