Poláris erők a természetben

Születés, szimpátia-antipátia, szaporodás és együttélés jelenségei tehát nemcsak az emberi létforma kizárólagos sajátosságai, hanem valóban kozmikus méretű jelenségek. Távoli ködrendszerek világában állandóan hasonló folyamatok játszódnak le, az analógiák frappánsan kézenfekvők. Ennek a mélyen gyökerező megfelelésnek a fokozatos tudatosítása nagyjelentőségű misztikus valóságot fed fel számunkra. Öntudatunk hatalmasan kitágul, ha ilyen szempontból szemléljük a csillagos égbolt ezer csodáját és fényévszázadok távlatában, gigászi kiterjedésű rendszerek életében látjuk ugyanazokat a tragédiákat, ugyanazt a vitális lendületet, azokat a sötét és derűs eseményeket, melyek köré az emberi sorsok is fonódnak. Részei vagyunk a Nagy Egységnek, lehull a válaszfal köztünk és a külvilág egyéb teremtményei közt, bekapcsolódhatunk a kozmikus erők áramába. Életünk minden mozzanatát tudatosan úgy alakíthatjuk, hogy az univerzális törvények harmonikusan működhessenek rajtunk keresztül. Cselekedeteink tartalmát és nívóját mi szabhatjuk meg: ugyanaz az aktus felemelhet és lehúzhat, aszerint, mennyire vagyunk képesek arra, hogy magasabb erőcentrumokat is vitalizáljunk, igazi emberi szintézist alakítsunk ki.
Aki érti a természet szimbólumnyelvét és olvasni tudja titkos glifáit, az minden lényeges emberi akciót úgy fog végrehajtani, hogy a nagy kozmikus rituáléban méltó és mégis speciálisan emberi tartalommal telített cselekménysorozat bontakozzék ki. Az embernek kulcspozíciója van a Kozmoszban: fizikai teste, mely magasabb síkokkal van egységbe zárva, egyedülálló tapasztalati lehetőséget nyújt számára. De éppen ez a sűrű anyagból épült test lehet a buktatója azáltal, hogy alacsonyabb integrációs fokozatok szerint él és cselekszik, és a benne rejlő asztromentális potenciákat nem használja ki megfelelően.
A fizikum tehetetlensége, lehúzó tendenciája az átlagembernél könnyen erőt vesz az individuumon és ezáltal gátolja a magasabb testek működését. Tudjuk, hogy elsorvad az izom, melyet nem használunk, éppígy, ha asztrál- és mentáltestünk magasabb tevékenységét a fizikai test állati ösztönei elfojtják, úgy érzelmi és szellemi életünk a minimumra csökken.
A hermetikus úton haladók egyik fontos célkitűzése: ennek a romboló folyamatnak az elhárítása. Tudatosan, kitartó, intenzív praxis által vitalizálhatjuk asztrál- és mentáltestünknek speciális működését. Ezt részint azáltal érhetjük el, hogy az egyes zónákat külön-külön aktiváljuk, részint a három test együttesét harmonizáljuk, a hármas tagozódást szoros egységbe kötve, magas humánus szintézist konstruálva. A szerelem ezotériájának is ez egyik legfontosabb aspektusa.
Az ultramikrokozmoszban, az elemi részecskék világában is megtaláljuk a polaritás törvényének működését. A modern tudományos kutatás elejtette már az atomban keringő elektronok, protonok és neutronok közvetlen analógiáját a Nap körül keringő bolygókkal, mivel az atomszerkezetnek fenti, nagyon is kézenfekvő analógiája túlságosan mechanisztikus elgondoláson alapszik.
Az atom központi magból és körülötte keringő elektronokból áll ugyan (ebből ered a naprendszer-bolygó elképzelés), de az atomvilágot nem mechanikai erők kormányozzák és az elemi részecskék közt fellépő hatások nem mechanikai természetűek. Az ultrakozmosz (mikrokozmosz) régióiba talán még nehezebb behatolni, mint a fényévezredek távolában keringő nap- és ködrendszerek világába. Az atomot eddig még nem sikerült láthatóvá tenni! A ködkamrákkal kísérletező fizikusok azonban láthatóvá tették az elemi részecskék útját, ha magát az atomot eddig még nem is sikerült vizualizálni. Ne felejtsük el, hogy az atomok világában új dimenziók nyílnak a mikrokozmosz mélységei felé, éppúgy, mint ahogy a csillagok világát vizsgáló asztronómus sem használhatja azokat az elképzeléseket, melyek bolygónkon érvényesek és a földi törvényszerűségekre eredményesen alkalmazhatók. Emberi koncepciók csupán igen szűk középzónára érvényesek és erőszakolt analógiák keresése gyakran félrevezet, eltávolít a valóságtól. Amennyire termékenyítő és tudattágító az analógia törvényének használata, ugyanolyan helytelen és gátló faktorrá válik abban az esetben, ha figyelmen kívül hagyjuk azokat a tényeket, melyek a makro- és mikrokozmoszban előfordulnak, melyeket azonban a középzóna, az emberi lét-szféra nem ismer.
Alapvető fontosságú tény ugyanis, hogy minden testet öltött forma a makro- és mikrokozmoszban egyaránt több dimenzióban él. Tehát nem csupán a „fent és lent" analógiáját kell számításba venni, hanem a polidimenzionális létezéssel kell a jelenségek mélyére hatolni. A polidimenzionális egzisztencia kérdésére most nem térhetünk ki, mert nagyon is eltávolodnánk eredeti témánktól, mely az atomok világában is keresi a polaritás elvének működését. Az atommag, mely pozitív töltésű protonokból és töltés nélküli neutronokból áll, tehát maga mindig pozitív karakterű, a polaritás elve alapján tartja fenn az egyensúlyt a körülötte rajzó negatív elektronokkal. Ha az atommag összetétele megváltozik, az elektronfelhő összetétele is jelleget változtat. A nukleon azonban változatlan marad, akárhány elektront is veszünk el, vagy adunk hozzá az elektronfelhőhöz. Ha azonban utóbbiból elveszünk elektronokat, az atom hatása kifelé pozitív, míg ha hozzáadunk elektronokat, hatása negatív lesz. Különös jelenség figyelhető meg, ha pozitron (pozitív töltésű elektron) találkozik elektronnal. Egyesülésüket sugárzás jelzi, illetve a pozitív elektron eltűnik és annak helyébe lép ez a sugárzás.
Ezen a jelenségen érdemes elmélkedni! A tömeg (az anyag) eltűnése, a pozitív és a negatív egyesülése sugárzással jár az ultramikrokozmoszban. Emberi nyelvre lefordítva: a hím és nőnemű elv kopulációja örömérzettel társul. Akit a két véglet, a csillagok és az atomok világa, a polaritás szempontjából érdekel, az mélyebben elmerülhet ebben a stúdiumban és számos egyéni példát talál majd a polaritási elvnek még élesebb megvilágítására. A két véglet, fent és lent vizsgálata nagy tudományos felkészültséget, mechanikai segédeszközöket, bonyolult teleszkópok, mikroszkópok, Crooks-csövek egész ármádiáját követeli. Az emberhez közelebb áll az élő Bios felkutatása, mely bizonyos mértékben öt érzékünkkel is megközelíthető.
Természetes, hogy a polaritás jelenségének kozmikus természetére a Biosban is akad számos, frappáns példa. Izisz az ezerarcú természetnek, az animális, a vegetábilis és minerális világoknak mágikus erejű úrnője sok titkot tár elibénk, ha egy kicsit meglebbenti a fátylat a sokféle létskála változatos jelenségei felett. Különös figyelmet érdemelnek az átmeneti formák, melyeknél fokozott érzékenységet tapasztalunk a külső behatásokra. Növény és állat alig különböztethető meg fejlődésének legalsó fokán. Moszat és infosorium, sőt emberi ondósejt közt is alig van differencia. Kevéssé ismert mágikus törvény, hogy ásványok a kristallizáció pillanatában gondolaterővel befolyásolhatók. Ugyanez vonatkozik emberi típusokra is. Az átmeneti jelleg mindig olyan pszichikai adottságokat jelent, melyek magasabb szellemi hatásokra különösen érzékenyek.
Nézzük például a legáltalánosabban ismert egysejtű lényt, az amőbát. Nyugvó állapotban kerek, semleges természetű, színtelen plazma. Abban a pillanatban azonban, hogy kívülről valami impulzus éri, azonnal polárissá válik. Pozitív karokat nyújt ki afelé, amit meg akar ragadni és azt testébe – mint negatív homorulatba – siet bekebelezni. Az amőba szaporodása testének fokozatos befűződésével jár. Ez a jelenség addig fokozódik, míg az elvékonyodott testrész finom szállá lesz, végül pedig elszakad – tehát egy amőbából kettő lett! Ez a szaporodás tehát, amint látjuk, poláris, de még aszexuális természetű. A sejtszaporodás növénynél, állatnál, embernél egyforma.
Nézzük most a növényvilág speciális szaporodási folyamatát, mely földhözkötöttségből, minimális mozgási lehetőségéből ered. Ez az adottság determinálja a növények szerelmi életét. A női nemi szerv csak úgy termékenyülhet hímporral, ha közvetítőt vesz igénybe a virág. Igen sokféle közvetítő szerepel a vegetábilis birodalomban, mint postillon d’ amour. Szél, eső, bogarak, pillangók, méhek, madarak mind vállalják ezt a szerepet. A növények szél által való megtermékenyítésének folyamatára a természet igen bonyolult technikai berendezéseket eszel ki. Olyan repülőszerkezeteket alkalmaz, melyekre – ötletesség szempontjából – az ember műszaki kutatóintézetei is büszkék lehetnének. Apró, de igen nagyszámú repülőgépek szállítják a finom virágport a várakozóan kitárt női virágkehelybe. A rovarok által történő beporzás nem igényel ilyen természetű technikai berendezéseket, ellenben itt az illető rovar vagy méh életmódjához, speciális ízléséhez kell alkalmazkodnia a virágnak, hogy a szerelmi aktus tökéletesen végbemehessen.
Sok esetben a bibe és a porzók egy kehelyben vannak elhelyezve, tehát a virágok hermafrodita természetűek és külön óvóintézkedésekre van szükség, hogy ne jöjjön létre ön-megtermékenyülés, hanem idegen bibe hímpora lepje el a kelyhet. A virág – erre való tekintettel - valami kis mozgásra is hajlandó, úgy görbíti le a bibe szárát, hogy azt a saját hímpora el ne érhesse.
Érdekes azonban, hogy vannak androgyn karakterű virágok is (speciális fűzfafajták), ahol külön fa hordozza a női, másik pedig a férfiszervet és az ilyen berendezésű fák nemüket periodikusan változtatják: hol hím-, hol nőnemű lesz karakterük a megtermékenyülés időszakában. Láthatjuk tehát, hogy az emberi nem szexuális fejlődésének útját – mely az aszexuális, androgyn és hermafrodita formán keresztül vezetett a nemek kettéválásához –, a növényeknél is nyomon követhetjük.
Az ásványok még merevebbek, mint a növények, mozgási lehetőségük a felületes szemlélő számára a nullával egyenlő és mégis felfedezhetjük a minerális birodalomban is a polaritás elvének működését. Kristályos állapotban levő ásványoknál a felépítő molekulák úgynevezett irányító elveknek vannak alávetve és ezeknek az energiáknak poláris működését – főleg a folyékony kristályoknál – jól megfigyelhetjük. A molekulában működő irányító energia az anyagnak olyan tulajdonságára vet fényt, amely probiotikus természetébe enged bepillantást. Az integrációs kibontakozásnak az a stádiuma ez, amikor a Bios formáinak kialakulása még nem indult meg és csupán a kémiai törvények uralkodtak. A kristályban működő irányító erő a polaritás ásványi változatának tekinthető. Ennek az erőnek köszönheti a kristály csodálatos regeneráló képességét, mely már szemmel látható rokonságot mutat a magasabb létformák életével. Ha egy kristály valamely sarkát letörjük, az rövid időn belül tökéletesen pótlódik, ha az illető anyagot túltelített oldatba helyezzük. Frappáns kísérlettel tehetjük szemléltethetővé ezt a regenerációs törvényt.
Törjük le egy színtelen kálium timsó kristály csücskét, utána pedig felfüggesztve helyezzük krómtimsós oldatba. Rövid időn belül megjelenik a kipótolt sarokrész ragyogó lila színben, jelezve a törés vonalát, – az utánpótlás tökéletes precízióval ment végbe.
A folyékony kristályok világában a kristály-kopuláció jelenségével is találkozhatunk. Hangsúlyozni kívánjuk azonban, hogy ebben az esetben az egyesülés több pontban különbözik a Biosban ismert hasonló folyamatoktól, melyek magasabb integrációs fokozaton zajlanak le.
Mint ahogy a növények szerelmi életének lényeges feltétele a napfény, a kristályképződést – csakúgy, mint plazmalények életformáját is - erősen befolyásolja és korlátozza egyszersmind a hőmérséklet is. 0 foktól 62 fokig terjed az a határ, mely között a kristály életfunkcióit végezheti.
Planétánk fejlődésének jelen periódusából ragadtunk ki néhány példát, mely a polaritás univerzális törvényének működését világítja meg az ásványi, növényi és állatvilágban. A hermetikus kutató azonban nem elégszik meg ennyivel. A szerelem ezotériájának mélyére csak akkor hatolhatunk, ha messze visszatérünk a múltba és Földünk fejlődésének azt a jelentős időszakát próbáljuk felidézni, mikor lehetővé vált az a magasabb mentális kibontakozás, mely szerint emberi civilizáció ma is megvan, melynek mi is részesei vagyunk.

A babonák felderítésével már sok rendelkezésre álló szöveg foglalkozott; a kérdés tisztázása helyett azonban az emberben szunnyadó öröklött rögeszme titkos erőkkel ahhoz közelít, hogy megváltoztassa a sorsot.
Azonban mindaz csak egy rögeszme, amelyhez az emberiség – és nem képviselőinek legalja – már évezredektől fogva egészen máig ragaszkodik?
Tagadhatatlan: „az emberi szellem hatóereje" a testen kívülre nyúlik. A szellem diadalmaskodik a tér és az idő szűkössége felett, a testnek az ész által érthetetlen módon diktál. Az USA-beli Duke Egyetemen és más tudományos intézetekben végrehajtott, több mint negyedévszázadot kitevő kísérletek eredményei immár elvitathatatlanok. Prof. Dr. Rhine és egyetemi tudóscsapata már réges régen rájött arra - ami az okkultisták számára mindig is magától értetődő volt -, hogy a szellem a primér és nem a test. 
Tekintélyes számú kísérlet igazolja, hogy a szellemi lények – melyeknek énségünk a következménye – emberről-emberre hat; agyról-agyra vándorol a gondolat, mérföldnyi távolságokat, akár kontineseket is ugorva. A tér nem akadály. Bárhol is legyen a szellem, impulzusokat küld és a folyamatokat figyeli, távol attól, hogy az emberek észrevehessék. Az idő sem jelent akadályt, a múlt és a jövő sem korlátozhatja. Hátra- és előrepillantva gúnyolja a bennünk élő szellem a háromdimenziós látszólagosan szilárd szemléletét és idejének lejártát. – Egy nagy csoda, nagyobb és a jövőbelátás a térben és az időben, a szellemek ereje az anyagi természet eseményeire, amit többek között a Duke Egyetem kockakísérletei is meggyőzően bizonyítottak. A gondolatok és az akarat érzékelhető közreműködés nélkül testen kívül hatnak a fizikai tárgyakra. 
A tudományos irányú parapszichológia „pszichokinetikus erőről" beszél, egy zavarodottságot szülő szó, amely megpróbál megnevezni valamit, amelynek hatásmódját kérdés nélkül be tud bizonyítani, hogy meg tudja őrizni valódi természetét. 
Mindazonáltal egy nagy plusz. Számtalan tény terhétől kényszerítve elismerte egy csapat józanul, előítéletek nélkül dolgozó tudós, hogy az emberi természet a transzcendensben rejlik. 
Ezzel utat törtünk - a mágia egyetlen ágát sem szabad a jövőben vizsgálat nélkül elvetni. 
A parapszichológiai kutatás még a kezdeteknél tart, még csak kevés tudással rendelkezik az akciórádiuszról, az általa felfedezett erőről. Talán ez a legmerészebb parapszichológia, amit ma csak ismerünk. A végén igazuk van a régi idők sokat szidott mágusainak, lehetséges, hogy a „pszichokinetikus erő", a „pszi-funkció" olyan erőkkel köt össze minket, amelyek más világokból hatnak ránk.