Papus Az egység

Az embert Mikrokozmosznak, vagy kis világnak nevezik, mivel ő az Univerzumot irányító törvényt analóg módon magába foglalja. A természet képzője a másik alapelv, azaz általános manifesztációs támasz- és középpont. Az ember tevékenységével hat a természetre, az embertársára szóval, az Istenig az ima által emelkedik fel. Az eksztázissal köteléket képez, és a teremtést így egyesíti a teremtővel. Isten gondviselő tevékenységével beburkolja a földet, ahol a másik alapelv szabadon tevékenykedik, így uralja az Univerzumot, annak összes elemét az egységhez vezeti vissza. Isten az Univerzumban az előrelátás tevékenységével manifesztálódik, mely az emberi lét folyamatában is megjelenik, mely a két őserőnek nem szegülhet ellen. Az ember az Uni­verzumban az akarat tevékenységével manifesztálódik, ami biztosítja számára a sors elleni harcot, és azt a gondolatai szolgájává teszi. Akarata által szabadon dönthet, ami felébreszti az előrelátás fényét. A természet az Univerzumban a végzet tevékenységével manifesztálódik, megváltoztathatatlan módon, és pontosan meghatározott sorrendben, mely tevékenysége alapját biztosítja. A tények a természet szférájához tartoznak, a törvény az emberek, az alapelvek Isten világához. Isten csak az alapelvben tevékenykedik. A természet fejleszti a létrehozott alapelveket, hogy tényeket képezhessen, és az ember azok alkalmazásával, az akarat a készség birtokában létrehozza a viszonyt, ami a tényeket az alapelvekkel összekapcsolja, és átváltoztatja, tökéletesíti ezeket a tényeket a törvénnyel egyetemben. De egy tény, még ha nagyon egyszerű is, az mindig is Isten kiáradó alapelvének az áthelyezése a természetre, ez által az emberben megalkothatja a köteléket, ami a látható tényt összekapcsolja a láthatatlan alapelvvel, és egy törvény kifejezésével (ez az analógia rendszerének alapja).