Mítosz Luciferről
Mítosz Luciferről
Nyilvánvalóan e mítosz legrégebbi fennmaradt formáját Sacharról, a Hajnal istenéről szóló kánaáni legenda őrzi, aki a nagy Anyaistennő méhéből vagy „poklából” született. Sachar, éppen úgy, mint Lucifer, Esthajnalcsillag volt, az utolsó fény, amely dacolt a felkelő nap fényével. Megpróbálta elfoglalni a fény naptrónusát, de leverték és kiűzték a mennyekből. Ezt a történetet Kr. e. 7. században jegyezték fel, és öt évszázaddal később eredeti mintaként jó szolgálatot tesz a zsidó írnokoknak, akik kölcsönveszik és Ézsaiás próféta szájába adják. Az érdekesség kedvéért hasonlítsuk össze a két változatot:
A kánaáni változat:
Hogyan estél le az égből, Helel fia Sachar!
Szívedben így szóltál, felmegyek a mennyekbe.
A csillagok fölé emelem trónusomat
és ott lakozom majd a gyülekezet hegyén a legmesszibb északon.
Felszállok a fellegek hátára.
Élihez (azaz a Magasságoshoz) válok hasonlóvá.
Ézsaiás (14, 12-15)
Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!?
Levágattál a földre, a ki népeken tapostál!
Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel,
az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet,
és lakom a gyülekezet hegyén messze északon.
Felibök hágok a magas felhőknek,
és hasonló leszek a Magasságoshoz.
Pedig a sírba szállsz alá, sírgödör mélységébe!
B. Walker szerint ez a gödör azonos Helellel vagy Aserával, az istenség tulajdon Anya-menyasszonyával, aki villám-kígyó formában leszállt az ő gödrébe, amely a szakadéknak a mennyekből leszálló égi férfi tűzzel történő megtermékenyülését jelképezi. A Fényhozó azáltal, hogy az Anyja kegyeit kereste, megkérdőjelezte a magasságos napisten tekintélyét.
Ezt az isteni versengést magyarázza meg az ún. Lucifer haragja, görögül hybris, latinul superbia, amelyet gőgként, dölyfként (büszkeség, fennhéjázás), de szexuális szenvedélyként is fordítanak. Ezzel szemben szent Bonaventura Lucifer bukását a következőképpen magyarázza, hogy ez az angyal tudatában volt a szépségének, Guilleaume d’Auvergne párizsi püspök a démonok vezetőjének hiúságát annak elmebéli megzavarodottságával magyarázza.
Lucifer bukása, amint villámként zuhan a szakadékba, egyiptomi hatásokra is utalhat. A zsidók hosszú ideig voltak Egyiptomba, ahol létezik egy kígyó formájú isten, aki a villám atyja, és aki hasonló módon esett alá a mennyekből a földre. A babiloni Zú szintén villám alakú isten volt, aki tüzes kígyóként esett le az égből. Luciferben az Esthajnalcsillaghoz hasonlóan figyelemmel kísérhetjük a nappali fény elhalását és újjászületését. A kígyóhoz társul a régi, elhalt bőrből való kibújás, az újjászületettként való megjelenés képessége. Azonban Luciferhez kapcsolódik az a kígyó is, amely becsapta az első emberpárt a paradicsomban, és akit az Újszövetségben néhányszor „e világ Hercegeként” említenek.
Egy másik fontos részlet az Ószövetségből, amelyet általában Luciferre vonatkoztatnak, Ezékiel próféta könyvében található.
Ezékiel 28, 12-15:
Így szól az Úr Isten: Te valál az arányosság pecsétgyűrűje, teljes bölcsességgel, tökéletes szépséggel.
Édenben, Isten kertjében voltál; rakva valál mindenféle drágakövekkel: karniollal, topázzal és jáspissal, társiskővel és onixxal, berillussal, zafirral, gránáttal és smaragddal; és karikáid mesterkézzel és mélyedéseid aranyból készültek ama napon, melyen teremtetél.
Valál felkent oltalmazó Kérub; és úgyállattalak téged, hogy Isten szent hegyén valál, tüzes kövek közt jártál.
Feddhetetlen valál útaidban attól a naptól fogva, melyen teremtetél, míg gonoszság sem találtaték benned.
Ugyan léteznek olyan ellenvetések, amelyek szerint ezt a szöveget valójában Nebukadneccar babilóniai királynak szánták, de pl. szent Jeromos biztosít bennünket arról, hogy az említett szöveg a legmagasabb rangú bukott angyalra vonatkozik. A kanonikus iratokban csupán mellékesen szólnak az angyalok bukásáról, míg az apokrif Henoch könyve részletesen foglalkozik vele. E könyv szerint néhány angyal nem tudott ellenállni a csábításnak, az emberi lányok szépségének, akikkel utódokat nemzettek és megismertették az emberekkel a tudományokat. A Hermon-hegyen összegyűlő és szörnyű esküt tevő fellázadt angyalok – miszerint a szándékuktól semmi sem téríti el őket – vezérét a Henoch könyvben Semjazának nevezik. Az Újszövetségben található megjegyzés alapján (Jelenések könyve 12, 4) úgy vélik, hogy az angyalok teljes harmada átállt a zendülőkhöz. A Lucifert és a követőit hatalmas égi csatában leverő angyalhad élén Mihály arkangyal állt.
A teológusok véleménye szerint a bukása előtt istentiszteletet rendelt el és vezetett le a többi angyal számára. Elfogadta az alatta lévő angyalok háláját, amelyet továbbított a felette álló Istennek. Az isteni „imádás vezetője, a kar dirigense és a dicsőítés koordinátora”. Nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, hogy hol lakott Lucifer. Barnhouse úgy véli, hogy a föld volt a működési területe. Végeredményben Lucifer egyik vágya az volt, hogy „beléphessen a mennybe”. Annak ellenére, hogy bejárása volt Isten trónjához, ő mégis a földön lakozott. Ott kellett papi kötelességeit teljesítenie. A bibliatudósok nagy többsége úgy véli, hogy Lucifer fő lakhelye a mennyben volt, közel az isteni trónhoz, amely egybevág Ezékiel beszámolójával, miszerint Lucifert a vétkezését követően letaszították a földre. Rupertus de Deutz apát mindezekkel szemben azon az állásponton van, hogy Lucifer a levegőbe, azaz az „alsó mennyekbe” esett. Paracelsus szerint Lucifer letaszítása nem azt jelenti, hogy a saját birodalmából a szféra más birodalmába taszították volna; ugyanis a saját helyén maradt. Azonban ez a hely mocskossá, erkölcstelenné, gonosszá és múlóvá, ideiglenessé vált. Ezek szerint Lucifer egyszerre lakik az öröklétben és a múlandóságban, pontosabban szólva, ezeknek az elegyében. Paracelsus ezen véleménye mintha távolról szólalt volna meg Emanuel Swedenborg vizionárius sokkal későbbi elméleteiben is.
A gnosztikus felfogás úgy vélekedik Luciferről, hogy Istenéhez hasonlatos szabad akarattal és fénnyel volt megáldva. E szabadság érvényesítése miatt került vitába az Istennel. Egyes források szerint a vita, az ellentét tárgya az ember teremtésének kérdése volt. (Ezt a motívumot főleg az arab hagyományokban hangsúlyozzák.) Lucifer a szabadságát nem arra használta, hogy megpihenjen Istenben, hanem a fényével be akarta ragyogni az Istenen kívüli sötét területeket. Elszakadt tőle és ezáltal, amikor a sötétségbe zuhant, magával vitte a fényét és fájdalmat okozott. Az egész történési folyamat Lucifer bukásával adatott.