Kelták

Jellemző a keltákra, hogy a különböző törzsek sohasem fejlesztettek ki egy összetett, közös államformát - néhány történetíró ezt úgy magyarázza, hogy sosem voltak jóban egymással és ezért nem voltak erre képesek. Ez a kijelentés elég sajátos látásmódnak tűnik, főleg, ha arra gondolunk, hogy a kelták virágkorukban majdnem egész Európát és Kis-Ázsiáig hatalmas területeket uraltak. Sokkal inkább azért nem volt szilárd kapcsolat közöttük, mert a kelták minden más államformával szemben a szabad törzsszövetséget részesítették előnyben. A történészek nyilvánvalóan nehezen birkóznak meg azzal a ténnyel, hogy egy ilyen öntudatos, és nagyon elterjedt nép önszántából lemondott erről a nagyhatalomhoz hasonló státuszról. A kelták jellegzetessége volt az is, hogy a győztes hódító hadjáratokat követően gyorsan megértették egymást a helyi népekkel, vallásukat és kultúrájukat pedig beolvasztották. Mai szemmel nézve a keltákat tekinthetjük az első világpolgároknak. 

A kelta törzsek történelmi sikerét bizonyosan arra lehet visszavezetni, hogy a druidák hamar megtanították velük, hogy nem csupán hatalom és gazdagság létezik. Hittek a természet mindent egyesítő erejében, a lélek halhatatlanságában, egy feljebbvaló egységben – és a decentralizmusban, a kisember és a privátszféra egyének által követhető rendjében. Ezzel a gondolattal szegült szembe egy nagy, decentrális birodalom. A kelták voltak az első decentralisták; csak a túléléshez szükséges dolgokat szervezték meg – és egyébként egyszerűen tudtak örülni az életnek. De miért tudunk olyan keveset erről a nagy népről, miért találgatunk annyit életükkel és hitükkel kapcsolatban? A druidák egész egyszerűen elvetették, hogy parancsolataikat, törvényeiket, vagy rítusaikat feljegyezzék. Ezeket csupán szóban tették közzé, így maradt az utókorra. Honnan tudjuk akkor, hogy a kelták egyáltalán léteztek, hogyan éltek és miben hittek? Legnagyobbrészt más népektől, akik találkoztak velük és ellenük harcoltak. Főleg a görög, római (Julius Caesar maga is) és az ír krónikások írták le újra és újra a kelták életmódját. 
A rómaiak tudomásunk szerint Caesar alatt elkeseredett harcot vívtak a gallok ellen, ami arra is magyarázattal szolgál, hogy ezek a csaták nem túl hízelgően miért brutális és vérszomjas harcokként vonultak be a történelembe – végül is a feljegyzések az ellenségtől származtak. A régészeti felfedezések további információforrásként döntő segítséget nyújtanak a továbblépésben. És mindezekből később bizonyos kijelentéseket lehet kiszűrni a keltákról. 

EGY NÉP KUTATÁSA 
Amint azt már említettük, a kelták indogermán származású dél-európai emberek voltak. Egykor feltehetőleg Észak-Indiában kezdték meg hadjáratukat Európába. Megdöbbentő azonban a következő: Míg India őslakosainak vércsoportja túlnyomórészt B-s volt, addig a keltáknál a 0-s vércsoport dominált – ezt a tudósok fedezték fel, és ezzel azt bizonyítják, hogy két különböző törzsről volt szó, és talán India is csupán egy „átmeneti állomás" volt a kelták útja során. 
A régészeti leletek alapján tudjuk, hogy a kelták hosszabb ideig éltek Csehországban, ahonnan egyre messzebb vonultak nyugati irányba. Vándorlásuk oka az volt, hogy a Nap pályáját követték, mert azt remélték, így eljuthatnak a Nap hazájába. 
Egy tipikus keltát nagyon nagynak és erősnek ábrázoltak, szőkének vagy vörös hajúnak, világos, finom bőrrel és kék szemekkel. A férfiak szakállt viseltek, és semmiben sem maradtak el a nők mögött hiúsági kérdésekben. Mindkét nem szívesen viselt sok aranyat, és ruházatuk élénk színekben pompázott. Hajukat a kelták mészlerakódással mosták, hogy még fényesebben csillogjon. Odafigyeltek az alakjukra, mert tilos volt kövérnek lenni. A germánokkal ellentétben a kelták egyáltalán nem voltak szemérmesek, ezt figyelték meg a különböző krónikások. Ez a kreatív nép érzelmes volt, szenvedélyes és extrovertált - majdnem minden élethelyzetben. Az egyetlen kivételt a vallás, a mágia és a mitológia jelentette. Ezeken a területeken a kelták engedelmesek voltak, és tartották magukat a bölcs druidák szigorú parancsaihoz. 
A kelta népet két nagy csoportra lehet osztani: i.e. 1200-ig nyúlnak vissza az alföldi kelták nyomai. Ez a csoport nagyon tehetséges volt a művészetek terén, főleg mezőgazdasággal foglalkoztak, és a fémmegmunkálásra specializálódtak. Nagyon áhítatosak voltak, és befolyásolták azokat a népeket, akikkel nyugat felé vezető útjukon találkoztak. 
Az állítólagos „igazi kelta népet" a második leszármazási ág képviselte, amely igazán csak i.e. 600-ban bukkant fel. Ide tartoznak a harcias kelták. Nagyon bátor és rámenős emberek hírében álltak, ez volt az oka annak, hogy megélhetésükért gyakran idegen seregek zsoldosaként küzdöttek. Az első leszármazási ággal ellentétben ők osztálytársadalomban éltek, melynek társadalmi ügyeit az ellenőrzés jellemezte. 
A kelták nyelvét is két ágra lehet osztani. A nyelvészek az egyik oldalt „q"-kelta nyelvnek nevezték el, amelyet gael nyelvként is emlegetnek. Itt az indoeurópai „qv"-hang „k" (írásban „c") hanggá alakult át, és így írtak Írországban és az Isle of Man-en. Csak i.sz. 500-ban terjedt el ez a nyelv Skóciában is. A második ágat "p"-keltának vagy brit nyelvnek hívják. A „q" helyébe itt a nyelv fejlődése során a „p" lépett. A kelta nyelvnek ezzel a formájával egész Európában gyakran lehetett találkozni, és gallo-brit nyelvnek, vagy egyszerűen csak gallnak nevezték. A rómaiak korában Britanniában is így beszéltek; később ebből fejlődött ki a walesi, a bretagne-i nyelvjárás, valamint a cornwalli dialektus. 

ÍRORSZÁGBAN MÉG MA IS ÉL A KELTA KULTÚRA 
Miután a Római Birodalom győzelmet aratott a kelták felett, kultúrájukat hihetetlen szigorúsággal üldözték. Minden druidát bűnözőnek, sarlatánnak nyilvánítottak, annyira féltek a győztesek a kelta bölcsek erejétől. Tanaik államellenesnek és démoninak számítottak – és mégis sokan maradtak életben közülük. 
Aki el tudott menekülni, Írországba vonult vissza, és ha ma a kelták nyomára szeretnénk bukkanni, akkor egyszerűen csak el kell látogatnunk erre a gyönyörű zöld szigetre, ahol mitológiájuk és kultúrájuk részben még ma is fennmaradt. 
A gael nyelv, melyet Írországban még néhol beszélnek a kelta gyökerek egyik létező bizonyítéka. Ugyan egyre inkább kiszorítja az angol (mely maga is tartalmaz kelta szótöveket), a gael nyelv Írországban mégis jelen van az utcatáblákon, nevekben, valamint a helynevekben. Időközben már az állam részéről is történt próbálkozás az ír nyelv megőrzésére, és arra is, hogy a fiataloknak elmondják, mennyire fontos saját történelmük megőrzése. 
Ezen kívül az írek más módon is ápolják kelta gyökereiket: a mondák és legendák segítségével, melyeket ma is mesélnek, és ébren tartják az emlékezést. 

A KELTA FAKÖR 

Belső kör: 

Tölgy 03. 21. 
Nyír 06. 24. 
Olajfa 09. 23. 
Bükk 12. 22. 

Külső kör: 

Január Jegenyefenyő 01. 2-11. 
Szilfa 01. 12-24. 
Ciprusfa 01.25-02.03. 

Február Nyár 02. 4-8. 
Cédrus 02.9-18. 
Erdei fenyő 02. 19-29. 

Március Fűz 03. 1-10. 
Hárs 03. 11-20. 
Mogyoró 03. 22-31. 

Április Madárberkenye 04. 1-10. 
Juhar 04. 11-20. 
Diófa 04. 21-30. 

Május Nyár 05. 1-14. 
Gesztenye 05. 15-24. 
Kőris 05.25-06.3. 

Június Gyertyán 06. 4-13. 
Fügefa 06. 14-23. 
Almafa 06.25.-07.04. 

Július Jegenyefenyő 07. 5-14. 
Szilfa 07. 15-25. 
Ciprusfa 07.26.-08.4. 

Augusztus Nyár 08. 5-13. 
Cédrus 08.14-23. 
Erdei fenyő 08.24-09.2 

Szeptember Fűz 09.3-12. 
Hárs 09.13-22. 
Mogyoró 09.24-10.3 

Október Madárberkenye 10. 4-13. 
Juhar 10. 14-23. 
Diófa 10.24-11.11. 

November Tiszafa 11. 3-11. 
Gesztenye 11.12-21. 
Kőris 11.22-12.01 

December Gyertyán 12.2-11. 
Fügefa 12.12-21 
Almafa 12.23-01.1. 

Minden ember vágyik az általános érvényű értékekre, ezért minden kultúra készít magának legalább egy naptárat, amely az embernek hivatott segítséget nyújtani az eligazodásban. A kelta fakör éves naptára így közvetlen életterünkhöz igazodik – azaz a természethez. A Nap és a Hold, a nappal és az éjszaka váltakozása, a növények évszakonkénti ciklikus átváltozása: ezek azok a paraméterek, melyek „természetes ritmuson" alapulnak. 
A kelták számára a természetnek ez a ritmusa többet jelentett, mint egy puszta naptár. A növények a természet egészéhez viszonyított tulajdonságaiból és viselkedéséből vezették le teljes rendszerüket: a fakört. Ebben egy fa nem csupán egy bizonyos időszakot képvisel, hanem más jelentéseket is tulajdonítanak neki – olyan jelentéseket, melyek arra az emberre vonatkozóan fontosak, aki annak a bizonyos fának az idejében született.