Káld orákulumok
A káldeus teológia három nagy csoportra osztotta a világ feletti dolgokat: az első volt az Örök, amely kezdet és vég nélküli, lévén az „Atyai Mélység”, avagy az Istenség kebele. A másodikat olyan létmódként fogták fel, amelynek van kezdete ám vége nincs; a Teremtő Világ avagy a Menny esik ez alá a címszó alá, amely bővelkedik teremtményekben, ám forrása felsőbbrendű ezeknél. Az isteni teremtmények harmadik és egyben utolsó rendjének volt időbeli kezdete és lesz vége is, ez a mulandó Éterikus Világ.
E három világ hét szférára osztható, egy a Mennyben vagy abból eredően, három az Éterikus, és három az Elemtáris Világban, míg az egész fizikai sík az előbbiek szintézise. Ezt a hét szférát nem szabad összetéveszteni a Hét anyagi Planétával; bár ez utóbbiak fizikai képviselői az előbbieknek, amelyeket kizárólag a szó metafizikai értelmében lehet anyaginak nevezni. Psellus vállalkozott az azonosításra, am amint ezt Stanley kimutatta, javaslatai nem megfelelőek. Ám Psellusszal vitázva maga Stanley is következetlen ez ügyben, mert bár a Káldeusok négy világát a fizikai síkhoz képest numinózusnak tartja, ám szembeötlően ellentmond ennek azzal az állítással, hogy a Mennyben is létezik egy anyagi világ.
A Világfeletti Fényt megelőzi az Atyai Mélység, az Abszolút Istenség, amely a lehetőségek szintjén tartalmaz minden létezőt és örökkévalóan immanens. Ez analóg a Kabbala Ain Suph Aurjával, három, egyenként három betűből álló triád,amely három Erőt riádot képvisel, amelyek a következőkben objektivizálódnak és ezek alkotják a nagy Triádtörvényt a Demiurgosz, vagyis a Világegyetem építője irányítása alatt állva.
Ezt a sémát vizsgálva nem szabad megfeledkezni arról, hogy a világ feletti Fényt tekintettük az Atyai mélységből származó legelső kisugárzásnak és a Menny ősképi numenjének egyetemes, mindent átható, és – az emberi felfogás számára – végső lényegnek. A Menny pedig valamivel durvább, bár még mindig rendkívül finom Tűzként és teremtő forrásként az Alakulás Világának avagy az Éterikus Világnak a numenje, akárcsak ez utóbbi az Elementáris Világ numenje. Ezeknek a fokozatos áttételeknek a segítségével teljesednek be végül térben és időben az Atyai Elme elképzelései
Anélkül, hogy hosszadalmasan belemennénk a metafizikai nézőpont taglalásába, fontosnak tartjuk hangsúlyozni az Atyai Elmének tulajdonított felsőbbséget. A Világegyetem intelligenciája, amelyet költőien úgy írnak le, mint az „energia előtti energetizálót”, felső szinten megalapozza a létrehozandó dolgoknak az őstípusait avagy sablonjait, majd észrevehetetlenül előmozdítja ezeknek a kifejlődését a Rectorus Mundorumban, a már említett isteni Régensek vagy erők területén. Ahogy megfogalmazták: „az Elme őnála van, az Erő őnáluk.”