A szimbólumok

         Fogyasztói társadalmunk csak úgy hemzseg a védjegyektől – a választék a formatervezett ruháktól az élelmiszerekig terjed. Egyetlen védjegy vagy szimbólum hordozhatja magán egy termék összes jellemzőjét – ez egy olyan folyamat eredménye, ami rengeteg időt (és gyakran még több pénzt) követel. De épp ez az, ami a logókat szimbólumokká teszi valódi értelmükben.

         Maga a „szimbólum” fogalma visszavezethető a görög symbolon szóra, ami annyit tesz: „egy ötlet, egy elképzelés, vagy egy tárgy grafikus jele”. Az első szimbólumok még akkoriban jelentek meg, amikor a történelem előtti idők emberei elkezdték a vadászjeleneteket, zsákmányaikat, sőt önmagukat is fölrajzolni a falára. Gyaníthatóan ezek a képek a természet tiszteletének rituáléjához tartoztak, és azt a vágyat fejezték ki, hogy sikeres legyen a vadászat.

         A Föld minden pontján szimbolikus formába öntötték egyetemes elképzeléseiket ezek az őskori emberek. Így minden kultúrában megtalálható az öt alapelem szimbóluma – tűz, víz, föld, nap és levegő. Ezek az elemek azután egyre több emberi tulajdonsággal ruházódtak fel, majd hangulatokat is kifejeztek, végül istenek és istennők alakjában jelentek meg. Számos szimbólum olyan szorosan összefonódott egy istenséggel vagy egy kultusz tárgyával, hogy lassan maguk a szimbólumok váltak a tisztelet tárgyává. Az idők folyamán az istenek száma egyre nőtt, és az eredeti szimbólumok háttérbe szorultak. Olyan ismertetőjegyekké váltak, amelyek elválaszthatatlanul hozzátartoztak egy-egy isten öltözékéhez vagy általános megjelenéséhez. Így fejlődött tovább az istenek képe, mégis szorosan összefonódott eredeti megjelenésükkel.

         Az ősi társadalmakban ezek a szimbolikus tulajdonságok mindenki által ismertek és közérthetőek voltak. De az idők folyamán ezen jelentések nagyobb része lassan elhalványult, és a régi szimbólumok értelmezése mai szemszögből rendkívül nehéz. Gyakran ütközünk olyan elképzelésekbe, melyeknek mai modern gondolkodásunk szerint tulajdonképpen semmi értelmük sincsen – ide tartozik például az óegyiptomi elképzelés az égről mint tehénről.

         Hétköznapjainkban a szimbólumok hasznos információ-források. Szinte nem is tudatosan értelmezzük őket. Főképp a vallás területén használtak mindig is olyan szimbólumokat, amelyek különösen akkor voltak igen hasznosak, ha az emberek nem tudtak olvasni. És elődeink valóban kivételes képességekkel rendelkeztek, ha a szimbólumok értelmezéséről volt szó.

         A szimbólumok számunkra is épp olyan fontosak, mint a szavak – gyorsan felismerhetőek, és nincsenek nyelvi korlátaik.

         A nyelv és a szimbolika egymással szorosan összekapcsolódik. A legkorábbi írásos emlékek leginkább piktogramok – egy tárgy vagy egy cselekvés képi ábrázolásai. Különösen a vadászok és a parasztok fejlesztettek ki szemléletes írásrendszert. A legrégebbi példákat erre a suméroknál találjuk, vagy Egyiptomban, épp úgy, mint Kínában. Első pillantásra úgy tűnhet, a piktogramokkal való kommunikáció csak nagyon korlátozva működhet, de összetettebb elképzeléseket is ki lehet fejezni velük. Az ilyesfajta írásra jó példák az óegyiptomi hieroglifák vagy Észak-Amerika őslakosainak írásjelei.

         Az írásbeli kommunikáció következő fejlődési fokát a szójelek vagy logogramok jelentették, melyeket kiegészítésül használtak a piktogramokhoz, és pontosabb információkat közvetítettek. A régi egyiptomiaknak és a kínaiaknak később sikerült ezt a két módszert összekapcsolni egymással. Ennek ellenére a hieroglifák évszázadokon keresztül szinte semmit se változtak.

         Minden modern társadalom számtalan szimbólumot használ, ha arról van szó, hogy egy pillanat alatt kell információt közvetíteni. Egyszer érdemes megfigyelni, egyetlen nap alatt hány ilyen jellel találkozunk, és ezek révén mennyi információra teszünk szert anélkül, hogy ezt egyáltalán észrevennénk. És ez nem csak a közlekedésre igaz. Modern társadalmunkban ezek a jelek megspórolják nekünk a gondolkodást – és ezzel az időt is.

         Tervezők, építészek és kézművesek díszítésre is használják a szimbólumokat, de azok ez által semmit sem vesztenek információ-tartalmukból. Számos középületen találhatóak olyan szimbólumok, melyek segítenek megfejteni az épület funkcióját: a bírósági épületeken ott pompázik Jusztícia alakja, a templomokban krisztus-ábrázolásokat találhatunk, ahogyan a kórházakban Aszklépioszra bukkanhatunk. Szimbólumokra ismerhetünk a medálokon, ékszereken, ruhadarabokon vagy bútorokon – röviden: a legtöbb, ember által készített dolgon. A szimbólumokat be lehet építeni mintákba és motívumokba, de néha olyannyira stilizáltak, hogy csak a szakértő szem fedezheti fel őket.

         A szimbólumok több szinten is működnek. Némelyek csak bizonyos kultúrákban bírnak jelentéssel. Ugyanaz a szimbólum különböző helyeken akár ellentétes dolgot is jelölhet: Például a sárkány Kínában pozitív tartalmat hordoz, és a szerencsét jelképezi – ezzel szemben Nyugaton gyakran a balszerencsét, a veszélyt és a pusztítást. A szimbólumok mindig egy bizonyos kor vagy kultúra helyzetét tükrözik vissza. Gyakorta a kereskedelmi kapcsolatok, a hódítások vagy a kulturális (gyakran vallási) keveredés miatt szomszédos társadalmak vették át őket, még akkor is, ha az adottságaik teljesen eltérőek voltak. Ezzel magyarázható az is, hogy a szimbólumok és az istenségek megváltozhatnak, ami a számunkra gyakran zavarba ejtő lehet: a mezopotámiai Istár istennőt például a sumérok Inannának hívták, míg az egyiptomiak Asztarténak. Ezen és számos más név alatt a különböző népek a szerelem és a termékenység istennőjét értették, ugyanakkor a háború félelmet keltő istennőjét is így nevezték. Gyakran a kultikus szimbólumok– állatok és elemek – váltak egy bizonyos istenség ismertetőjegyévé, és fölbukkantak ezek öltözékén, fejdíszén vagy ékszerein.

         Számos szimbólumnak van nemzetközi jelentése. A legismertebb bizonyosan a szív – a szerelem szimbóluma. A modern példákhoz, melyeket egy nemzetközi nyelvben használunk, hozzátartoznak a tudományos szimbólumok, vagy az olyanok, amelyek, mint a @-jel, az Interneten kapnak fontos szerepet. A szimbólumok a nemzeti lobogókon vagy a címereken olyan jelek, amelyeknek az lehetett az eredeti szerepük, hogy általuk a csatamezőn barátot és ellenséget meg lehessen különböztetni egymástól, de az idők során általánosabb jelentéssel ruházódtak fel.

         A legtöbb szimbólum egyértelmű, és lényeges, hogy a lehető legtöbb ember tudja értelmezni őket. Azonban vannak olyan jelek is, melyeknek rejtett a szerepük, és az általuk hordozott információt kizárólag csak egy bizonyos csoporthoz tartozó embereknek szánják. Ilyen szimbólumokat használtak és használnak ma is vallásos és politikai közösségek. A korai keresztények, akiket könyörtelenül üldöztek, egy sor szimbólum segítségével érintkeztek egymással. Ezek közül a legismertebb a hal jele volt. Amerikai vándorló munkások és otthontalan csavargók is kidolgoztak egy bizonyos kódot, amely a „beavatottaknak” jelezte, merre van élelem, rejtekhely, vagy hol fenyeget veszély. Ilyen fel nem ismert, vagy a nyilvánosság által egyszerűen nem értelmezett szimbólumok ma is mindenütt megtalálhatóak. De ezek csak bizonyos csoportok számára érthetőek.

         A szimbólumok többsége ártalmatlan, és nyíltan felfedi a jelentését. mégis az olyan szimbólumok, mint a szvasztika – egy ősrégi jel, amellyel a nemzetiszocialisták a horogkereszt alakjában oly durván visszaéltek -, különösen negatív jelentéstartalmat vehetnek föl. Ha vallási fanatikusok vagy politikai szélsőségesek szimbólumokat használnak fel, ezekre a jelekre gyakran rárakódik a szégyen is, amit más emberek éreznek amiatt, amit a szimbólum jelképez. Így például a kereszt a nyugati világban a hit szimbóluma – míg más kultúrák a keresztes hadjáratok kegyetlenségét kötik hozzá. A sarló és a kalapács sem volt a hidegháború idején túlsággal kedvelt szimbólum a nyugati világban.

         Mai életünkben a szimbólumok épp olyan jelentősek, mint amilyenek az elődeink számára voltak, hiszen összekötnek minket elmúlt eszmékkel és kultúrákkal.