A modern okkultizmus

A Leleplezett Ízisz-t „álkulcs"-nak szánta a tudomány és a teológia rejtélyeihez, azok modern formáihoz, amiket Blavatsky haldoklóként látott. Erőteljesen bizonygatta, hogy a lélektelen anyagi tudományt az a veszély fenyegeti, hogy az emberi szellem nevetségessé teszi, miközben a teológia merő dogmává korcsosul. Ennek helyében megfogalmazta az ősi bölcsességhez való visszatérést - a beavatottak elveszett tudását - amelyben egyesült a tudomány és vallás.

Második munkájában, a Titkos Tanítás-ban kibővítette ezeket az okkult elképzeléseket. Ez egy ókori, kiadatlan dokumentumról, a „Dyzan Könyvé"-ről tartalmazott magyarázatot. „Ebből a generációból nem sokan fogják megérteni" – vallotta be követőinek nem minden ok nélkül – „de az eljövendő század látni fogja, hogy kezdik elfogadni és nagyra becsülni". A szöveg nagyobb része ezt igazoló keleti – különösen hindu – filozófiát érintette, és bevezette a keleti terminusokat, amelyek attól fogva mint okkult terminológiák szilárdan megalapozottá váltak Nyugaton.
A Teozófiai Társaság ezoterikus emblémáját Blavatsky segítségével tervezték meg, és egyértelműen kifejezi a Társaság jellegét, mint bármilyen szó. A kilenc alapszimbólum, amelyekből ezt az emblémát megalkották, mind különböző okkult hagyományokból származik – például a horogkereszt a buddhizmusból, az Ouroboros kígyó a gnosztikusoktól, a hexagram a héberből, és így tovább. Érdekesség, hogy ez a szimbólum, amit az Egyesült Államokban terveztek meg a XIX. század végén, nem kimondottan egy keresztény elemet testesít meg. A teozófia – kezdetben legalábbis - alapjában véve szinkretikus volt – kísérlet arra, hogy összehangolja a különböző hagyományokat, különösen azokat, amelyek a keleti kultúrából származnak. Éppen ennek a kihangsúlyozása volt az, amely oly gyorsan vezetett a mozgalmon belüli hitszakadáshoz. 
Blavatsky némely állítása, amelyeket műveiben közölt, annyira rendkívüli volt, hogy néhány kortársa hajlandó volt azokat vakon elfogadni. Például kitartott amellett, hogy az Indus-völgyi ókori kultúra birtokában volt a repülés titkainak, és hogy ők hozzáférhettek olyan romboló fegyverekhez, hogy azokkal teljes hadseregeket képesek voltak másodperceken belül megsemmisíteni. Blavatsky úgy nevezte ezt az ókor által ismert hatalmat, hogy MASH-MAK, és azt mondta, hogy ez azonos a titokzatos VRIL-lel, amit a Bulwer Lytton nevű okkult szerző írt le A KÖZELGŐ VERSENY című munkájában. A Vril név lehet, hogy fikció, mondta, de az erő maga nem kétséges, hogy létezik. „Amikor célba vett egy sereget egy AGNI RATH-ról, ami egy repülő hajóra volt erősítve… (ez) elhamvasztott 100. 000 embert és elefántot, oly könnyedén, mint egy döglött patkányt". 
Ezek az elképzelések, amelyeket legelőször 1888-ban foglaltak írásba, nem teljesen meglepőek a modern időkben: egy újabb keletű kutatás bebizonyította, hogy az ókori India technológiájához hozzátartozott a repülés tudománya a VIMANA mesterségek körében, amelyeket számos szanszkrit szöveg megemlít. Figyelemre méltó munkájában, Az ókori India és Atlantisz Vimana Repülője című művében David Childress emlékeztet minket arra, hogy amikor Mohendzso Daro ókori városát (a mai Pakisztán területén) először tárták fel, emberi csontvázakat találtak, amik az utcákon feküdtek, sokan közülük még mindig feltartott kezekkel. Évezredekkel ezelőtt emberek hatalmas tömegei pusztultak el pillanatok alatt, mint valami szörnyű holokauszt során. A jelentős okkult elképzelések között, amelyeket Blavatsky népszerűsített, megtalálható volt a KARMA fogalma. A karma keleti tana fenntartja, hogy minden gondolatnak, érzelemnek és cselekedetnek a fizikai síkon megfelelő következménye van, annak eredeti szándékát illetően. A gondolat, érzelem és cselekedet következményét később tapasztalja meg – talán egy későbbi életben – az, aki felelős érte. A karma a cselekedetek gyümölcse, és gyökeresen eltér a Nyugat végzetről alkotott nézetétől, ahol az nem mindig kapcsolódik az előző tettekhez, vagy előző életekhez, de meghatározhatják az istenek vaktában mondott parancsai. 
A karma, ahogy egy modern ezoterikus állítja, olyan, mint a meg nem vetett ágy reggel: éjszaka, amikor le akarsz feküdni, hogy lepihenj, az ágyat még mindig, úgy találod megvetetlenül, és mivel fáradt vagy, valahogy még inkább nehezedre esik, hogy megágyazz. A „megágyazás" a régi karma beállítása. 
A karma fogalma elválaszthatatlan volt az ÚJJÁSZÜLETÉS vagy REINKARNÁCIÓ fogalmától. Habár a reinkarnáció fogalmát a késő XVII. században bevezették az európai okkultizmusba, a Franciscus van Helmont által Ragley-ben (Worcestershire) alapított Rózsakeresztes iskolában a nem-ezoterikus körökben nem hirdették széles körben. Most első alkalommal a reinkarnáció törvényei (legalábbis a szövegbe foglalt törvények a Keleten, és túlnyomó részben a hindu irodalomban) nyilvánossá váltak a hozzáférhető irodalomban. Blavatsky egyike volt azon első ezoterikusoknak, akik rámutattak, hogy a közelgő XX. században egyre több ember fog úgy megszületni, hogy határozott emlékei lesznek előző életeiről. Ez a felfogás mély befolyással kell, hogy legyen az ilyen emberek moralitására. 
Blavatsky a hindu kronológiát alkalmazta, és fenntartotta, hogy az egyéni emberi lét megtestesülő egója megtapasztalta az újjászületést és a halált, rendkívül hosszú periódusokon keresztül, kultúrákon és civilizációkon keresztül, amelyek teljesen elvesztek az exoterikus történelem számára. Az ilyen civilizációk közt, amelyek visszanyúltak egy Indus völgyi civilizációkon túli ókorba, LEMURIA (a mai Csendes-óceán helyén) és ATLANTISZ (a mai Atlanti-óceán helyén) kontinens. 
A reinkarnáció korai Rózsakeresztes nézetének egy érdekes eleme (a nagy alkimista, van Helmont vetette fel, és olyan modern okkultisták vették át, mint Rudolf Steiner), hogy az emberi ego a férfi és a női testben felváltva testesül meg. Ezzel szemben Spencer Lewis, a Rózsakeresztes Rend Észak-és Dél-Amerikáért egykori imperátora fenntartotta, hogy a SZEMÉLYISÉG (a megtestesülő ego vagy egyéniség) csupán alkalmanként lép a különböző nemű testbe. Valamennyi modern rózsakeresztest egységbe forrasztotta az a hit, hogy a lélek nem VÁNDOROL – vagyis az alacsonyabb rendű állatok testébe lép bele. 
A reinkarnáció mögötti még kifinomultabb elméletek felismerik, hogy amit internalizáltak az egyik megtestesülésben, az externalizált lesz a következőben. Például egy erkölcstelen életnek – azaz egy olyan életnek, amelyben a lélek belső tevékenysége valahogy eltorzult bűncselekmény, becstelenség stb. révén – következménye lesz a későbbi életben, ahol a külső forma torzulni fog. Másrészt egy olyan életnek, amely kimerült a belső erkölcsi közdelemben, és a belső szépség vagy művészi tehetség gyakorlásában, a későbbi életben olyan élmény lesz a következménye, amelyben a fizikai testi forma szép és vonzó lesz. Ahogy az életek haladnak előre, a belsőből külső lesz. Egy ilyen hit keretén belül látjuk azt a reinkarnációt, amelyben egyesült a karma, a megtorlás törvénye. 
A reinkarnáció elméletének egyik aspektusa, amit nem mindig vesznek figyelembe a népszerű irodalomban, az a tény, hogy a földi életek viszonylag rövidek azokhoz az időkhöz képest, amiket a szellemvilágban töltöttek két élet között. Blavatsky a nem anyagi világokat KAMALOCA-nak és DEVACHAN-nak nevezte, az előbbi lét az a szellemi állapot, amely azonos a purgatóriummal, és az utóbbi lét az a szellemi állapot, amely azonos a mennyel. 
Blavatsky követője, Annie Besant kísérletet tett arra, hogy egy viszonylag egyszerű formában bemutassa tanára karmáról vallott nézetét, és még egy könyvet is kiadott, amelyben feltárt néhányat a lényegesebb életek közül, amiket maga tapasztalt meg. A legfigyelemreméltóbb ezek közül az, amit az eretnek Giordano Brunoként élt át, akit 1600-ban Rómában máglyán megégettek. Besant megjegyezte, hogy az ismételt gondolatok egyvalaki életében eltérő hajlamokat idéznek elő egy későbbi életben. A szándék, hogy megtegyen bizonyos dolgokat, át fogja fordítani magát egy képességbe, hogy megtegye ezeket a dolgokat egy későbbi életében. Mivel ami eretnekségnek számított a XVI. században, az nem volt többé eretnek a XX. században, lehetőséget biztosított számára, hogy részt vegyen a világegyetem új víziójának megfogalmazásában, anélkül, hogy ki lenne téve az egyház büntetésének. 
Egy mástik teozófusra, Rudolf Steinerre maradt, hogy megállapítsa a reinkarnáció törvényeit oly módon, hogy azonnal elérhető legyen a modern gondolkodás számára. Steiner utalt arra, hogy a karma egy teremtő, formáló erő, amelynek révén a lélek értesül a feladatokról, és megvalósítja életcéljait, a hatalmas szellemi erők támogatásával. Ebben a munkában az individuális emberre állandóan vigyáz személyes őrangyala. 
A teozófia befolyása új irányt kapott, amikor Steiner 1912-ben kilépett. Ebben az évben Steiner részt vett egy új társaság megalakulásában, amely tudatosan szándékozott orvosolni a hiányosságokat, amiket ő a teozófiában észlelt. Ő és követői megkísérelték, hogy kiszélesítsék és megreformálják a teozófiai szemléletmódot, egyesítve azt az ezoterikus kereszténység új víziójával, és egy új alkotó ihlettel, amely felölelte a művészetet, irodalmat, táncot és zenét. Ezek között a legfontosabb célkitűzések között volt az, hogy újrafogalmazzák a nevelés célját, mint művészi jellegű tevékenységet a saját jogán. Ezt az új mozgalmat ANTROPOZÓFIÁ-nak nevezték. 
Kétségtelen, hogy az antropozófia a modern ezoterikus mozgalmak közül a leghatásosabb, támogatva az okkult hagyomány jelentőségteljes folytatását. Tagjai igyekeznek felvázolni örökségüket a rózsakeresztes gondolkodás áramában, amely a XV. század óta szétterjedt az európai okkult világban. Az antropozófia azonban számos elemét jórészt a keleti gondolatok beáramlásának köszönheti - ami érthető, mivel eredete a teozófiában gyökerezik. 
Az antropozófia a hasonló gondolkodású emberek társasága, olyan meggyőződésekkel, amelyek a Steiner által kifejlesztett SZELLEMTUDOMÁNY-ból erednek. Steiner írásainak és előadásainak öröksége lefektette az alapot az ezotericizmus termékeny áramlatának új felbecsüléséhez, amely az európai okkultizmus gerincét alkotja. Az antropozófia nem vallás, mindazonáltal híveinek hitrendszerébe belefűzött rejtett bölcsesség mély tudatossága a kereszténység mögött, egy olyan irányzatban, amely EZOTERIKUS KERESZTÉNYSÉG-ként ismert. Talán egyedülálló módon a jelenlegi korban ez a keresztény ihlet harmonikusan egyesült a reinkarnáció valóságának élő tudatosságával. 
Teozófiai reformprogramjának részeként Rudolf Steiner utalásokat hagyott a kutatáshoz, amely lehetővé tette követői számára, hogy felfedjék az okkult tanban rejlő számos titkot, az ókori hiedelmek új felbecsülését eredményezve. Például Steiner nézete a világegyetemről egy új kozmológia fejlődését eredményezte, amely az asztrológia formájában jutott kifejezésre, amelyet olykor ASZTROZÓFIÁ-nak neveztek, amely inkább heliocentrikus (Napközpontú, mint geocentrikus (földközpontú). Az asztrozófusok gyakran használnak horoszkópokat, amik fogamzáskor kapcsolatban állnak a kozmikus alakzattal, ezt SZÜLETÉS ELŐTTI ÁBRÁ-nak (vagy olykor FOGAMZÁSI ÁBRÁ-nak), valamint HALÁLOZÁSI ÁBRÁ-nak nevezik - mindkettő lényeges a reinkarnáció fogalmának keretén belül. 
A reinkarnáció antropozófiai nézete nem közvetlenül a hinduizmusból származik, mint Madame Blavatskynál. A fizikai síkra való szakadatlan újjászületés "szabály"-ainak megszövegezése Steinernek a szellemi síkokra való közvetlen bepillantásából származik. Ő egy olyan magasrendű beavatott volt, hogy alkalmas volt arra, hogy nyomon kövesse az AKASHA KRÓNIKÁN keresztüli (okkult történelem, amit fenntartottak a magasabb síkon, mint szabad szemmel látható feljegyzéseket) a fontos személyiségek életeinek sorozatát, és így megszerezze hozzájárulásukat a világ fejlődéséhez.